Megváltás

- Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék. (Efézus 2:8-9).
- Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé. És nincsen senkiben másban üdvösség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk. (ApCsel 4:11-12).
- Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre. (Róma 10: 9-10)
- És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), a ki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.(Jn 1,14).
- Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát; Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét. Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel. Mert azt, a ki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne. (II Korinthus 5:17-21).
- A megváltással tiszta lapot kapunk az életben. Már nem kell élni bűntudatban, elítélten, és megszégyenülve. Az Isten szemében nekünk békességünk van Vele. "Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által" (Róm 5,1).
- Az üdvösség, az Isten iránti vágy, minden emberi lényben benne lakozik. Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és jusson el az igazság ismeretére. "A ki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és az igazság ismeretére eljusson." (1Tim 2,4).
- A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, üdvösségetek evangéliumát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével (Ef 1:13).
- Csak egy módja annak, hogy az Atyához menjen valaki: "Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam." (Jn 14:5-6).
Készen állsz arra, hogy az életedet átadd Istennek? Isten ezt tárt karokkal várja. Megtiszteltetés lenne, ha együtt imádkoznánk most. Kérlek imádkozz, mert ez az imádság elengedhetetlen, hogy megkapd a megváltás ajándékát. Kérlek, mondd el teljes szívéből ezeket a sorokat Istennek:
Mennyei Atyám!
Az Úr Jézus Krisztus nevében jövök hozzád. Elismerem a nagyságodat és megvallom, hogy Te minden fölött Úr vagy. Te teremtettél mindeneket és én is a teremtményed vagyok és mint teremtmény jövök a teremtőm elé.Én bűnös ember vagyok és sokat vétkeztem ellened az életemet káoszba vittem, de most elhatároztam, hogy hozzád jövök, megtérek és elfogadom a Názáreti Jézus Krisztus áldozatát. Elismerem, hogy erre az áldozatra van nekem is szükségem,ezért megnyitom a szívemet és kérlek, hogy jöjj be a szívembe és bocsáss meg nekem minden bűnt, és szabadíts meg a bűntől és annak következményeitől. Hiszek benned Jézus Krisztus és hiszem, hogy meghaltál értem, hiszem, hogy Te vagy az élő Isten fia akit az Atya feltámasztott a halálból. Elfogadlak uramnak, szabadítómnak, megmentőmnek, gyógyítómnak.
Átadom a szívemet Neked, kérlek szabadíts meg és teremts bennem tiszta szívet. Te azt ígérted ha valaki hozzád jön Te ki nem veted. Ezért kérlek vezess az Atya jelenlétébe mert Te vagy az ajtó. Csak Rajtad keresztül járulhatok az Atyám színe elé. Köszönöm a szabadításodat és hogy elfogadtál. Dicsérlek és imádlak teljes szívemből erőmből a Jézus Krisztus nevében az Atya Isten dicsőségére.
Ámen

